Bárcsak tudnám a választ a miértre!
Lassan hat éve már, hogy elmondhatom magamról, hogy megtapasztaltam a felébredést. Hat éve már, hogy önvalóként látom az életemet.
A mélyülésem már nagyon lelassult. Nagyon sok dolog kristálytiszta, de még mindig van pár kérdés, amit kutatok, amire tudom a választ, de még nem akarom elhinni azt, amit találtam.
Az egyik, amit nem értek, hogy miért ilyen az élet, amilyen. Mire fel ez a sok szenvedés, gonoszság, brutalitás! Miért pont ezt játssza a teremtő?
Tudom a választ. Az a válasz, hogy nincs válasz. Azért mert csak. Nem látni rá a teremtőre és az okokra sem. De mégis az emberi elmémmel próbálnám megfejteni, mi lehet a magyarázat arra, hogy ilyen sok szenvedést kell megélni. Még úgy is kutatom, hogy tudom, az emberi elmém minden gondolata is maga a teremtő! Mélyebben: maga a teremtő kutatja bennem, hogy miért teszi azt és úgy, amit tesz.
Sok felébredett azt mondja, hogy azért van ennyi szenvedés, mert a teremtő ezt akarja megtapasztalni. De vajon ilyen perverz lenne a teremtő? Hiszen ő teremti az egészet! Pont ezt akarná megtapasztalni? És miért pont ezt? Hiszen elképesztő mértékű és mélységű az a gonoszság, amit tapasztalunk. Elég csak a háborús bűnökre gondolni. Vagy a szexuális erőszakra.
Tényleg ezt akarja megtapasztalni? A kérdés továbbra is fennáll. Miért ezt, miért így?
Sokan azt mondják, hogy ha nem lenne gonoszság, akkor nem lenne jóság sem. Hiszen a jó csak a rossz ellenében lehet megtapasztalni. Ha minden jó lenne, akkor nem értenénk ezt a kifejezést, mert nem lenne mihez képest jónak tekinteni valamit.
De ehhez szükséges az ennyire gonosz dolgok megtapasztalása is? Tényleg szükség van arra a nyomorra, amit látunk, azért, hogy létezhessen az a nemes gondolat és cselekedet, ami megpróbál ezen változtatni? És akiknél sose történik változás? Gyakorlatilag csak a nyomort tapasztalják egész életükben?
Számomra ez a válasz sem kielégítő.
A non plusz ultra, hogy az önvalóból nézve a jó és a rossz nem is létezik. Az igazi énemből nézve, minden csak van. A jó és a rossz is ugyanaz. Onnan nézve csak szeretet van, és minden ebből a szeretetből van. Az összes gonoszság is. De ezt csak akkor látod meg, ha már felébredtél. Emiatt azonban még érthetetlenebb az egész, ugye?
De hiába vagyok felébredett, hiába látom onnan, hogy mindez csak illúzió, mindez csak látszat, és hogy minden ugyanabból a teremtőből van. Nem értem az okát. Hiszen lehetne ez másképpen is.
Mooji azt mondja, minden szenvedés egy lehetőség arra, hogy megtaláld az igazi énedet. Minden fájdalom esély arra, hogy felébredj belőle.
Én viszont azt találtam, hogy ugyanolyan nehéz felébredni akkor is, ha szenvedsz, mint ha nem szenvednél. Nem látom igazolva ezt az állítását. Hiszen akkor a szenvedők között sokkal több felébredettet találnánk, nem igaz? Hát nem igaz!
Tolle szerint, bár még nem olvastam az ezzel kapcsolatos könyvét, ami az Új Föld címen íródott, a felébredés a kulcs. Ha mindenki felébred, megszűnik a szenvedés.
Nos én is írtam ezzel kapcsolatban már cikket. Lentebb olvashatod, ha megtalálod, a Mi lenne, ha minden ember egyszer csak felébredne a Földön? című írásomat. Én azt találtam, hogy akkor sem biztos, hogy jobbá válik a világ, ha mindenki felébredne. Mert nem tőlünk függ. A felébredés után sem mi irányítjuk az életünket.
Nos, valójában értem és élem, hogy ilyen a világ. Elfogadtam. De végtelenül sajnálom. Mert azt gondolom, hogy nem kellene ennek mindenképpen így lennie. Kíváncsi vagyok, meddig vívódok még ezen. Meddig vívódik ezen a teremtő.
Attila
