Lea

2022.06.18

Tisztelt Balogh Attila!

Érdeklődni szeretnék, hogy Budapest helyett találkozhatnánk-e esetleg Siófokon is az igazi énemmel kapcsolatos témában?

76 éves nyugdíjas vagyok (földrajz-rajz szakos tanár és művészettörténész) Egy idősek otthonából jönnék, ahová Budapestről kellett leköltöznöm gerincprobléma miatt több mint egy éve.

Egy ismerős hozna a kocsijával Siófokra egy kiválasztott vendéglőbe hétköznap. Budapestre nem tud elvinni, csak Siófokra vagy Kaposvárra.

Válaszát várva

Szép napokat kívánva

Üdvözli

Lea


Kedves Lea! Kedves tanárnő!

Sajnos Siófok túl messze van.

Tudja, én ezt a felébresztést nem pénzért teszem. És nem is kényszerből, vagy kötelességből. Ez nekem egyfajta hobbi. És nem azzal van a gond, hogy Siófokra eljutni milyen költségekkel jár, mert az nem probléma hála az égnek. Hanem az idővel van gond. Mivel ez egy hobbi nekem, hogy másoknak is megmutassam az igazi énjét, nem akarok erre túl sok időt áldozni. Egy ilyen beszélgetés itt pesten is legalább három órás mutatvány az oda vissza úttal és a beszélgetéssel együtt. Ami még vállalható, de ennél többet erre áldozni nem akarok. Olyan, mintha ön hobbiból ingyen vállalna rajzoktatást. A környéken bárkihez szívesen elmegy, mert szereti amit csinál, de messzire már nem. Az már túl sok időbe kerülne. Persze nem vagyunk egyformák, más lehet máshogy éli ezt meg. Én viszont nem vagyok mester, és nem ebből élek. Ez csak egy játék nekem, amire túl sok időt áldozni nem akarok. Kérem, fogadja ezt el nekem.

Remélem nem bántottam meg az őszinteségemmel, és igyekeztem nem lekezelőnek és nagyképűnek látszani. Ha mégis ez történt, bocsássa meg nekem. Nem volt szándékomban.

Mély szeretettel

Attila


Kedves Attila!

Köszönöm őszinte válaszát, amire kevesen képesek.

Nézegetem majd a honlapjának számomra rendkívül fontos írásait s a végső tanítások videóit, amiknek lehetőségeiért Hála és Köszönet.

"Azt hiszem", hogy elgörbült gerincű személynél talán kockázatos is lehet beindítani a jelzett ébredési folyamatot, mert "azt hiszem", hogy ez a folyamat olyan kundalini emelkedéssel is járhat, ami egyéb súlyos következményeket is kiválthat sérült gerincű személynél? Vannak-e ismeretei ebben a témában? Talán ez irányú olvasgatásaimat is abba kellene hagynom? Vagy az esetlegesen bekövetkező adott spontán felébredés ebből a szempontból veszélytelen? Már a meditációknál is kérik, hogy egyenes háttal üljünk, amit én jelenleg nem tudok megvalósítani.

A korábbiakban több mint tíz évig tai-chiztam. Többféle tai-chi stílust is megtanultam és éreztem is időnként "energetikai élményeket a gyakorlások során." Jelenleg a létezés örömének megtapasztalásával kísérletezem Kinslow két internetről letöltött könyve alapján. És a hála és köszönet gyakorlásával ZYO videója alapján, melyben többször utal a tér tudatos minőségeire (a tér tudatos, érző, észlelő).

A gyógyítás témájában megadatott megismernem néhány különleges, említésre érdemes kivételt:

Barbara Ann Brennan, aki az aurarétegekben is tud gyógyítani, s az energiatudatos traumákat is képes eltávolítani a finomenergetikai testekből. Az eljárás abból áll, hogy a gyógyító a pajzsot a páciens aurájára helyezi, kihúzza vagy kicsalogajta a régi traumát, és a trauma helyén maradó lyukat megtölti a feltétel nélküli szeretet rózsaszínű fényével és leszigeteli azt. A páciensnek aztán van ideje arra, hogy gyógyuljon, és hozzászokjon, hogy levették róla a terhet, amit évekig cipelt magával. Nem olyan könnyű ez, mint gondolnánk, a szabadság ijesztő is lehet. Végül a feloldó pajzs helyét a személy pozitív tapasztalatai foglalják el. (Gyógyító kezek, 212-213) Barbara Ann Brennan: Gyógyító kezek (letölthető) Barbara Ann Brennan: Felragyogó fény - Az öngyógyítás útja, Duna International Kft., 2010 (zseniális könyv, kapható: Bookline)

Egy másik csodálatos öngyógyítási lehetőség egy légzést korlátozó gyógyító technikára alapul. Néhány éve megadatott megismernem a Budapesten élő orosz orvos, Komin Vlagyimir visszafogott légzéssel gyógyító módszerét. Transzperszonális pszichológia és energialégzés c. könyvében, (ami letölthető az interneten) ismerteti a technikákat: 200-206. oldal: A légzés ritmusát és mélységét korlátozó technikák. A gyakorlás során a légzésszünetek emelkedésével (20 másodperces, 30 mp-es, 50 mp-es) különböző szervek, szövetek regenerálódnak. Én többször belekezdtem a gyakorlatokba, de nem volt elég akaraterőm a napi kb. egy órás gyakorlatozáshoz. (Vagy nem adatott meg a személyem számára ez a fajta gyógyulási lehetőség.) Aki el tudja érni a 60 mp-es szünetet - a szerző szerint - az gyógyító belső energiát kezd kibocsátani magából.

A harmadik általam ismert öngyógyítási lehetőség a meridián pontokat kopogtató EFT (Érzelmi Felszabadítás Technika) és a Faster EFT, melyekkel a diszharmonikus érzelmi töltéseket lehet oldani, elengedni, harmonizálni s ezáltal fizikai szintű gyógyulást elindítani. Fájdalmakat sikerült már többször EFT technikával oldanom. Barbara Ann Brennan: Gyógyító kezek c. könyvéből bemásoltam néhány részletet, hátha érdekli.

Szép napokat kívánok

Lea


Kedves Lea!

A felébredés abszolút nem veszélyes a betegségére, nyugodtan kutakodjon csak tovább ezzel kapcsolatban. Viszont sajnos a gyógyulásában sem fog közvetlenül segíteni.

A felébredés sajnos nem egy csodajellegű dolog, ami után minden jóra fordul. A felébredés csak egy hirtelen felismert tudás, ami a világról és saját magáról alkotott képet változtatja meg. Külső változást nem indukál.

A felismert tudás miatt lassú folyamatként javulás áll be az ember életében, de ez a megnövekedett tudatosságnak köszönhető. Tudatosabban viselkedünk, tudatosabban keressük a megoldást a problémáinkra, és emiatt javulás áll be minden területen az életben.

Természetesen a felismert igazi én miatt van egy jelenlét nevű állapot is, ami megjelenik. Ennek van közvetetten szintén gyógyító hatása. Ez a hatás úgy jelentkezik, hogy ebben a jelenlétben elfelejtünk foglalkozni a testünkkel és a problémáinkkal. És mivel nem a test és a probléma lesz fókuszban, így automatikusan elkezd megkönnyebbülni és ezáltal gyógyulni is a test.

A felébredés során az igazságra ébredünk rá. Az igazság önmagában nem bír gyógyító hatással. De közvetetten igen. Azt hiszem érti, amit mondani akarok.

Én azt javaslom, hogy a különböző gyógyító technikák keresése és alkalmazása mellett, ne hagyja abba a felébredés utáni keresést sem. Mert a felébredés a végső tudás. Általa azonban nem gyógyul meg, bár következményeként egy lassú gyógyulási folyamat elindul. Ahogy ezt fentebb részleteztem.

A felébredés során megtalált tudás inkább az elfogadást segíti. Az egyfajta béke állapot, aminek segítségével belenyugszunk abba, ami van. Nem passzív nemcselekvő elfogadás és béke, hanem egy aktív, a mindenség akaratával áramló béke ez. Felemelő érzés.

A gyógyító technikák világa csodálatos. Keresse őket és foglalkozzon velük, amíg úgy érzi, hogy segíthetnek. Most lesz június 21-27-ig az Everness fesztivál Siófokon, ahol mindenféle gyógyító technikával rendelkező ember megtalálható lesz. Ha vonzást érez iránta, látogasson el oda.

A felébredés egy másfajta terület. Ha teheti, ezt se hanyagolja el. Higgye el, megéri.

Szeretettel

Attila


Kedves Attila!

Köszönöm tanácsait-javaslatait.

A mostani Everness fesztiválra csak akkor tudnék elmenni, ha magával tudnék ott találkozni és csak a beszélgetésünk idejére. Jelenlegi élethelyzetemben rolátorral tudok sétafikálni (ami négykerekű zseniális segítőeszköze a mozgáskorlátozottaknak). Az intézet betegszállító autójával jönnék, amibe belefér a rolátor is, mert e nélkül két bottal tipegve nehezebb a szaladgálás. Néha ironikusan is fel tudom már fogni, hogy a boldogító tai-chis életfilm felváltódott üldögéléses életmódba s az imádott biciklizés rolátorozásba. Valóban szeretném megtapasztalni, hogy fütyülni tudok erre az évek óta tartó mozgásproblémás cirkuszra, és belső béke állapotában mentálisan folytatom a tai chizást, körülöttem holografikusan gyűrűző boldogító tér ölelésében.

Kedves Attila, örülnék, ha lenne kedve most Everness fesztiválozni, és egy közeli vendéglőben rolátorostól találkozhatnánk. Ha most nem lesz éppen ekkor itthon, akkor a jövő év első felében, amennyiben a nyugdíjasok újra kapnak dupla nyugdíjat, annak nagy részét felajánlanám a jövő évi valamikori találkozásra. Vagy költözzek vissza Budapestre? Mert csak ott tudna segíteni az Igazi Énemmel találkozni? Már most csomagolnék a visszaköltözéshez, ha lehetne, annak ellenére, hogy a fiam nem örülne neki, mert ő fizetett be ebbe a vidéki otthonba, amit a mai napig, nem tudtam megszokni.

Egyébként maga a személykocsis utazgatás is problémás számomra, - minél kevesebb van belőle annál jobb - az időnkénti fájdalmas testi-fizikai reakciók miatt.

Attila köszönöm tanácsait-javaslatait.

Ha túl szemtelennek tartja, hogy rá szeretném beszélni mégis egy siófoki találkozásra, ne válaszoljon, csak a csikungos videó elejét nézze meg.

https://www.youtube.com/watch?v=9V5MyeUuK78

A létezés örömeként talán számomra az egyik legjobban átélhető gyakorlatként egy olyan vidámító Zhen Gong gyakorlat látható ezen a videón. A videó elejének első egy percében, hogy csak ezt az első egy percet is elég megnézni, ha a videó többi részére éppen kevés az idő vagy érdektelen a téma.

Szép napokat kívánok

Szeretettel

Lea

A létezés örömével


Kedves Lea!

Amikor 2015-ben voltam az Everness fesztiválon, akkor még elég sok előadó volt a megvilágosodás és a felébredés témakörben. Azonban ez szépen lassan megszűnt. Kikoptak ezek az előadók. Sem tavaly, sem idén már nem látom ezt az irányvonalat. Nincs már egy előadó sem ebben a témában, mert már senkit nem érdekel ez. Ma divat lett az ezotéria, mindenki ezzel foglalkozik, és mindenki ebből akar megélni, netán meggazdagodni is. Üzlet lett az ezoterikus gyógyítás és minden egyéb ezoterikus területen is ezt látom. Így bár megnézem mindig a felhozatalt, hogy milyen előadók lesznek, de nem találok senkit, aki miatt lemennék, hogy meghallgassam. Ez már kuruzslófesztivál, álspiritualitás, és nem az, ami segíthet bárkinek is a felébredésben. Persze a maga nemében szép ez, de azt az irányvonalat, amit én képviselek, abban ennek nincs helye.

Így idén sem tervezem, hogy lemegyek. Sajnálom.

Ön nagyon kedves hölgy, és látom, hogy próbál bármibe belekapaszkodni, ami segíthet a jelenlegi élethelyzete jobbításán. És lenyűgözött, hogy megértette az előző levelemet, ahol a felébredés valódi hatásairól írtam. Ez magas intelligenciára vall.

Igen, a felébredés nem fizikailag fog változást jelenteni, hanem mondhatnám lelkileg. Ez egyfajta elfogadás, felismeri, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell.

Megnéztem a videót, amit küldött. Nos, valójában nem kell semmi ilyesmit csinálni, hogy jobb legyen. De ettől nyugodtan végezhető, mert ártani sem árt. Bármilyen ezotéria gyakorlat pillanatnyilag segíthet, így nem ítélem el őket. A végső felismerésében azonban nem.

A végső felismerése, hogy kik vagyunk igazából, és hogy a világ csak egy színdarab, azt belül kell megtalálni. Ahhoz nem kell csinálni semmit. Csak befele figyelni, és megérteni, hogy az a semmi, amit belül találunk, az az igazi énünk. Amikor ez felismerődik, akkor megváltozik a nézőpontunk. És ez a semmi lesz az én, és a test, meg ahogy régen hívtak minket, az már ő lesz. Ez az ő csak egy valaki lesz, akiben élünk. Egy valaki, aki csak a gazdatestünk. Egy valaki, akit mint egy ruha, viselünk magunkon. Ezt kell felismerni. Ez a felébredés.

Ennek a felismeréséhez három nagyon erős videót tudok ajánlani önnek, három különböző tanítótól.

https://www.youtube.com/watch?v=MNPLUAn48yg

https://www.youtube.com/watch?v=t2sKQFw34Ss

https://www.youtube.com/watch?v=ukvpzX_TJNM

Ezekben a videókban a tanítók onnan beszélnek. Próbálja meg elképzelni azt, amiről beszélnek. Próbáljon meg belehelyezkedni abba, amit mondanak. Próbálja meg átélni azt, amiről beszélnek.

Próbálja meg felismerni, hogy ön nem a test, hanem valami, ami mögötte (benne) van. Valami nem anyagból lévő dolog. Nézzen befelé. Nézzen befelé, és ott talál egy teret. Az a tér vagyunk. Ismerje fel, hogy az a tér vagyunk. Bárhol bármikor, amikor van egy kis ideje, nyitott szemmel nézzen befele. Próbálja felismerni, hogy ott bent van maga. Hogy onnan bentről ön néz kifele.

A keresés nem valamiért történik. Hanem magáért a keresés öröméért. Ne meggyógyulni akarjon ezzel. Csak felismerni akarja, csak megtalálni akarja. Szándék nélkül. Csupán a felismerésért. Bárki képes a felébredésre. Keresse a lelkét. Mert az is keresi magát. Ott van belül.

Üdvözlettel

Attila