Mi az élet értelme? És hogyan változik ez a felébredés után?

Ha kellően intelligens vagy, akkor az életed bizonyos szakaszaiban felmerül benned a kérdés, hogy mégis mi a csuda értelme van a létezésnek. Hogy mi értelme az életnek. Hogy miért élünk egyáltalán.

Fura dolog, de már több ezer éve keressük erre a választ. Talán a legkorábbi értekezéseket ezzel kapcsolatban Platón-tól olvashatjuk. Nos, ő 2500 évvel ezelőtt élt. Azóta pedig számtalan filozófus, tudós, író, és megannyi ember próbált meg erre válaszolni. Több, kevesebb sikerrel.

Azért Platón barlanghasonlata elképesztően felébredett nézőpontú ám, nemde? 

Jómagam gimnazista koromban, úgy 17 évesen tettem fel ezeket a kérdéseket először. És sokáig nem is kellett kutakodnom, mert az osztályfőnököm gyorsan megválaszolta nekem. "Azért élünk, hogy boldogok legyünk".

Az "ofőm" matek fizika szakos volt, de ennek ellenére az osztályfőnöki órákon sokszor filozofáltunk hasonló témákon.

Máig belém ivódott egy elmélkedés az egyik órán, hogy létezhet-e, hogy mi csak egy befőttesüvegben lévő kocsonyaszerű anyag vagyunk, amiből mindenféle elektróda jön ki, és az egész ami történik velünk, azt csak valójában képzeljük? 

Ekkor 1990-et írtunk. A Mátrix című film, ami ezt prezentálta, 1999-ben jelent meg. Azért ez nagyon menő, nem? 

Mindenesetre a válasza, hogy azért élünk, hogy boldogok legyünk, abszolút kielégítette a kíváncsiságomat.

Később, egyetemista koromban, azonban eljutottam oda, hogy megfordítsam ezt az állítást.

Ha nem vagyunk boldogok, akkor mi értelme az életünknek? 

A válasz egyértelmű, de mégsem okozott ez bennem semmilyen törést. Mert alapvetően pozitív attitűddel rendelkeztem, sosem a problémákkal foglalkoztam, hanem a megoldással, így hamar túllendültem a nehéz időszakaimon.

Ennek ellenére a kérdés innentől újra nem hagyott nyugodni.

Az okokat vizsgálva az ateizmus (nincs Isten), a deizmus (van Isten, de a teremtés után magára hagyta a világot), a teizmus (van Isten, ami egy szuperintelligencia, és azóta is folyamatosan teremti a világot), agnoszticizmus (nem tudni, hogy van-e Isten, vagy sem) nézetei folyamatosan váltakoztak bennem. De mivel elfogadó ember vagyok, nem igazán zavart, hogy mások más nézetet vallanak, illetve nem lettem bigott egyik nézettől sem. 

Éppen ami hatott rám, azzal értetem egyet. Ateistaként nevelkedtem. Majd amikor katolikus iskolában tanítottam, hittem Isten létezésben. De amikor már nem ott tanítottam, és megnéztem egy filmet Stephen Hawking idő elméletéről, akkor beláttam, hogy nem létezhet Isten. Hiszen állítása szerint, az ősrobbanással született meg az idő, vagyis előtte semmi sem volt. Így Isten sem létezhetett előtte. Vagyis Istent mi találtuk ki.

De igazából egyik izmus se válaszolta meg lényegileg az alapkérdést. Mi is az életünk célja?

Nos ezekkel az előzményekkel és ezzel a tudattal indult a mai értelemben vett spirituális keresésem, ahol aztán gyorsan megmutatta magát nekem a teremtő. Azóta is sokszor rácsodálkozok, hogy mekkora utat járatott be velem, míg végül megismerhettem az igazságot.

Amikor megtapasztaltam a megvilágosodást, az egyértelműen azt jelentette számomra, hogy a teremtő létezik, és hogy minden ebből a teremtőből van. Az a nyolc óra, amit a teljességben tölthettem el, olyan bizonyosságot adott, ami örökre megingathatatlan.

Később, a felébredésem után, amikor elkezdtem mélyülni, és elkezdtem vizsgálni, hogy akkor mi is történt, és hogy mi a valós és mi nem, automatikusan felmerült újra az alapkérdés is. Miért is van akkor ez az egész? 

Hiszen akkor már láttam, hogy az egész világ nem valóságos, hanem csak egy film. És ráadásul én nem is tudok rajta változtatni. Hiszen az igazi énem, az önvaló, a figyelő, a tér, valójában nem tud tenni semmit. Csak figyel. Figyeli az ego életét. Azt az ego életet, ami olyan amilyen. Nos, leginkább amilyen. 

Szóval már láttam, hogy az élet nem egyszerű, és láttam, hogy mindezt valószínűleg valamilyen számunkra láthatatlan szuperintelligencia alakítja így. Aki nem fedi fel magát, és aki nem én vagyok. Akire nem tudok rálátni, akárhogyan is próbáltam. Akit ezért is nevezünk megnyilvánulatlannak. A létét is csak kikövetkeztetni tudjuk. Mert ez a valós és valótlan világ, így ahogy működik, csak spontán a semmitől, nem működhetne. Túl összetett, túl szervezett. Kell lennie valakinek, vagy valaminek, ami ezt létrehozza. 

De a kérdés továbbra is az, hogy akkor mégis, minek van ez az egész? Miért ez a sok szenvedés? Miért szenvedés az egom élete? A teremtő miért ezt játssza, mi az oka és mi az értelme ennek?

Szinte az összes felébredett tanító (Mooji, Spira, Tolle, Adyashanti) ugyanarra a következtetésre jut, mint annak idején az osztályfőnököm. Az élet célja, hogy boldog legyél. De ezt a boldogságot ők a felébredésben, az igazi én megtalálásában realizálják.

Vagyis az élet értelme szerintük az, hogy megtaláld az igazi énedet, amit a felébredéssel fogsz megtalálni, és az maga az a tudatállapot, az a tudás, az a tudatosság, ami maga a boldogság is egyben. Mert hazaértél. Haza a forrásba. Mert a boldogság egy állapot, amibe a felébredéssel mintegy belehelyezkedsz. Pontosabban, belehelyeződsz. Mert a boldogság az igazi éned alapállapota.

Azonban szerintem nincs igazuk. Hiszen az emberek 99,9 százaléka nem ébred fel soha. Ha ez lenne az élet értelme, akkor sokkal több embernek kellene felébrednie, nem?

És vajon honnan veszik ezt az állítást? Az önvaló nem mond ilyet. Az önvaló csak figyel. Minden válasz a teremtő szándékait illetően, csak kitaláció. Mert nem látni rá a teremtőre, mint ahogy szándékára sem látni rá. Miből gondolja bárki is, hogy az élet célja a felébredés? Hogy az élet célja a boldogság? Ilyet nem mond a teremtő. A teremtő semmit sem mond. Én is, mint önvaló, csak figyelem az eseményeket. De az okokra rálátni nem tudok.

Úgyhogy akármennyire is elkeserítő lehet ez a cikk majd, de a válaszom az, hogy nem tudjuk miért van ez az egész. Nem tudjuk, hogy miért élünk. Nem tudjuk, hogy miért teremtődtünk.

Jelenleg egyetlen választ lehet mondani. Azért mert csak. Mert a teremtő így akarja. Pont.

Azonban ha ezt megérted, az-az elfogadás maga. Maga az elengedés. Már nem kutatsz tovább. Már nem keresel tovább, már nem reménykedsz tovább, már nem vágyakozol tovább. 

A teremtő mindent úgy alakít, ahogy azt alakítani akarja. Semmire nincs befolyásod. Így akár el is engedhetsz mindent. Mindent is. Mert minden úgy lesz, ahogy lesz. Csak próbálj meg áramolni vele. Ahogy Mooji mondaná, "menj végig az úton". Vigyen az bárhová.

Attila